Az Együttműködés Skálája – Útmutató a csapatfejlődéshez

Mindannyian tudjuk, hogy a csapatok hangulata nagyon eltérő lehet. Vajon mi ennek a kiváltó-mögöttes oka? Miért tudnak egyes csapatok szinte minden helyzetet kezelni, és más csapatoknak miért okoz nehézséget a változás, a bosszúságok kifejezésre juttatása?

Bár a legtöbb modell egyéni vezetési modell, melyekkel jelentős eredményeket lehet elérni, amint kiemelik a csoportdinamikai oldalát egy csoportnak, egy másik szint is láthatóvá válik, melynek erős szabályszerűségei vannak. Melyek meghatározzák, hogy egy csapat sikeres-e. Isten hozta a csapatfejlesztés világában! A kulcs a csapat sikeréhez.

A skála kulcsa a Küzdelem, az Elkerülés és az Együttműködés – a három „világ”, amelyekhez az emberek hajlamosak ragaszkodni. A túlélés-orientált viselkedés még több hasonlóan zárt viselkedéshez vezet, és az emberek hajlamosak arra, hogy belesüppedjenek ebbe a viselkedésbe. Az Együttműködési Skála-modell ebből a három világból építkezik, ezt árnyalja, a megfelelő témákra vagy helyzetekre alkalmazva.

Gondoljon e három világra úgy, mint három házra: kulcsra van szüksége a belépéshez. Az együttműködés világában három kulcs emelkedik ki: az elismerés, az elsajátítás, az értékelés. Nem számít, melyik kulccsal lépünk be, időnként mindháromra szükség van. Az elismerés hajlandóság saját magunk fejlesztésére, hibáink elismerése: „rendben, javíthatok magamon!” Az elsajátítás arról szól, hogy megtesszük, amit megígértünk. Az értékelés pedig arról, hogy visszaadjuk egymásnak, ami boldoggá és elégedetté tesz. Ezzel az energiával ismét képesek leszünk még több lépést tennünk MINDENKIÉRT.

Egy útmutató

Az Együttműködés Skálája leegyszerűsített valóság – de ettől válik olyan hasznos módszerré: betekintést nyerünk általa egy csapat aktuális helyzetébe, majd az első lépéseket megvizsgálva azokon az elemeken gondolkodunk, melyek elősegítik a csoport hatékonyabb együttműködését.

Bárki, aki az elszabadulás, harc és ítélkezés kulcsával lép be egy házba, tulajdonképpen tudja, hogy a „lakótársak” válaszolni fognak erre / a „lakótársak” válaszreakciói fogadják. Megjelennek az ellenállások, és még mielőtt észrevennénk: ennek a háznak a „Küzdelem” a neve.

Küzdelem: nyomás alatt állsz, visszalöksz. Ez egy „nyerni vagy veszíteni”, „te vagy én” típusú megközelítés, leginkább valami ellen foglalsz álláspontot, és azt akarod, hogy mások fagyasszák a terveiket, és téged kövessenek a célod elérése érdekében. A csapata és az emberek benne:

  • lehet, hogy nem akarnak csak túlélni (csak a harc teret enged a pozitív / negatív értelmezésnek) / lehet, hogy nem akarnak csak a küzdelemre figyelni
  • lehet, hogy kételyeik vannak, gondolnak az irányra és a folyamatra, amelyben benne vannak, a részletekre, de ezek még nem világosak számukra (ki számára? Ez egy kicsit ködös.)
  • Nem működnek együtt (még vagy már)

Az első lépés: a csoporttagok összegyűlnek, és ítélkezés nélkül megosztják a tapasztalataikat. Ilyenkor szükség van az Együttműködés házának egyik kulcsára: “Itt vagyok most, és ez történt velem. Ez a célom. Hol állsz te most? Tudunk együtt dolgozni?” Nyitott az elme: ez a hozzáállás tiszteletteljes és lényegretörő, így a visszajelzés és a tudatos tanulás folyamata azonnal elkezdődik, méghozzá határok nélkül. A legjobb csapatok tudják ezt. Legyen az Ön csapata is a legjobbak között!

Elkerülés: e három „világ” közül a legizgalmasabb, mivel az ebben a világban élő emberek általában nem mutatják meg, miért döntenek úgy, hogy egyedül legyenek:

  • lehet, hogy nem akarnak csak küzdeni
  • lehet, hogy kételkednek és gondolkodnak azon az irányon és folyamaton, amelyben épp vannak, a folyamat azon részletein, amelyek még nem világosak számukra
  • lehet, hogy nincsenek céljaik
  • lehet, hogy még nem akarnak vagy már nem akarnak együttműködni

Az együttműködés tudásmegosztást, kölcsönös megbecsülést és elismerést, közös cél kitűzését, egymás tulajdonságainak kiaknázását, egymástól való és egymással való tanulást, valamint a mindenki számára előnyös megoldások megtalálását jelenti. Az első lépés az, hogy összegyűjtsük és ítélkezés nélkül osszuk meg a tapasztalatokat. ‘Itt vagyok, és ez történt velem. Ez a célom. Te hol állsz? Dolgozhatunk-e együtt?’ Ha az elme nyitott, és tisztelettel viszonyul másokhoz, ha konkrét és direkt visszajelzést használ, a tanulási folyamat beindulása gyors lesz és határok nélküli. A legjobb csapatok ezt mind tudják. Legyen az Ön csapata is a legjobbak között!

 

Ossza meg velünkmire van szüksége a jelenlegi körülményei között, figyelembe véve (szervezeti) kultúráját.